A Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjeinek hagyománya úgy alakult ki, hogy 1983-ban csak az ünnepek alatt volt szabad a Zeneakadémia, ekkor mutatkozhatott be az együttes először a nagyközönségnek. Azóta szinte nem telik el úgy év, hogy a BFZ ne adna december végén rendhagyó ünnepi koncertet.
A sorozat idén is folytatódik, a műsor alakulásába pedig a közönség tagjai is beleszólhatnak. Ők állíthatják össze az este programját egy ízekkel teli, bőséges zenei étlapról. „Olyan ez a koncert, mint egy becsomagolt ajándék, mint amikor egy kisgyerek előre megmondja, mit szeretne karácsonyra, de közben persze valamilyen meglepetésre is számít” – mondja az ünnepi hangverseny házigazdája, Fischer Iván.
A Fesztiválzenekar talán az egyetlen szimfonikus zenekar a világon, melynek muzsikusai egyszerre játszanak nagyzenekari darabokat, kortárs és barokk kamaraműveket, jazzt és népzenét. Énekelni, sőt némelyek táncolni is tudnak, és bármikor zenét csiholnak elő néhány festékesvödörből vagy gyűszűből. Egy csapat, amelyik nem ismer lehetetlent. Egy klasszikus zenei koncert, ami izgalmas, szokatlan, mégis ünnepélyes.